Utolsó frissítés: 2008.10.02.
Lezárult a Túzok LIFE program
2008. szeptember 26-án tartották meg a Kiskunsági Nemzeti parkban a Túzok LIFEprogram záró sajtóeseményét. Az alkalomra készített háttéranyagot az alábbiakban olvashatják.
>>

Végéhez érkezik a Túzok LIFE program
A több éves munka után, most egy sajtóeseménnyel zárják a Túzok LIFE programot a résztvevő munkatársak. Az esemény tervét itt szeretnénk bemutatni, a későbbiekben még írunk az eseményről.
>>

Nyár a túzoklakta területen – július (Lóránt Miklós beszámolója)
Ebben az időszakban jellemzően kisfiókás korú, illetve nagyobb fiókákkal mozognak a tojók. Még mindig veszélyesek a mezőgazdasági munkák, mert sok fióka lelapul a veszély közeledtével, míg a tojó elmenekül.
>>



Hírek

Hartán a túzokos vándorkiállítás
2008.01.31.

Január 30-án a Magyar Természettudományi Múzeum után egy újabb helyszínen, a Hartai Művelődési Házban is megnyitotta kapuit a Túzok LIFE program keretében bemutatásra kerülő vándorkiállítás.

A házigazda, Gillich Péterné művelődésszervező üdvözlő szavai után dr. Kákonyi Árpád, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság megbízott természetvédelmi igazgató-helyettese mondta el köszöntő beszédét.
A program képviseletében Bankovics András, a LIFE program vezetője ismertette a projekt fő célkitűzéseit és eredményeit, így a közel 2000 hektáron megvalósult földvásárlást, az azon folytatott túzokvédelmi gazdálkodást, valamint a legfontosabb tojás- és fészekmentési intézkedéseket, melyet a program 9 mintaterületén foglalkoztatott túzokvédelmi munkatársak a gazdálkodókkal szoros együttműködésben végeznek. A hallgatóság kérdései kapcsán szó esett a túzok dürgési szokásairól, a fészekmentésről, a ragadozókkal szembeni védekezés szükségességéről, a Natura 2000 területekről, valamint a rendszeres túzokszámlálásokról. A program sikereként könyvelhető el, hogy a hazai túzokállomány 3 éve folyamatos gyarapodást mutat, s a január közepén tartott szinkronszámlálás alapján elérte az 1397 példányt, ami csaknem 12 % állománynövekedést jelent a 2005 évi adathoz képest.
Harta és Dunapataj térsége rendkívül fontos telelőhelye a Kiskunság déli túzokpopulácójának, amit jól szemléltet, hogy nemcsak a helyben költő, de az izsáki, orgoványi és soltszentimrei madarak is itt vészelik át a téli hideget. A helyi gazdálkodók természetvédelmi érzületét jól mutatja, hogy az újévvel beköszöntő helyenként 40 centiméteres havat több hektáros kiterjedésben takarították el a repcetáblákról, hogy a madarak hozzáférhessenek téli táplálékukhoz, amit ezúton is megköszöntek a program munkatársai.
A megnyitót kötetlen beszélgetés követte, s a jelenlévők megtekintették a túzok és a program életképeit felvillantó művészi alkotásokat.